Véghely Tamás: Most már értem a napenergiát (LVI.)

Sokan azt hiszik, hogy az a helyes stratégia, ha „egyidejűleg, azonos helyen, és minél többféle forrásból származó” energiát alkalmazva tudják a folyamatosság és az energiamennyiség ellátási biztonságát legjobban fenntartani. Ez általában igaz, sok esetben ökölszabályként is működhet, de nem minden esetben lehet problémamentesen megvalósítani.

A mi értelmezésünkben, a megújuló energiák csoportosításában, a szél a Nap gyermeke. A Föld nagy részét alkotó vizek felszínét a Nap felmelegíti, és a meleg felszálló levegő megmozdítja a körülötte lévő légtömegeket, amelyek aztán mozgásba lendülnek. Így alakul ki a nagy földi légkörzés, amely alapvetően meghatározza a globális klimatikus jellemzőket.

A Föld keringésének és forgásának ténye, valamint a forgástengely erős kibillentettsége miatt a „levegő tömegre” többféle erő is hat, többek között a Coriolis erő (1. ábra).

A szél nem ismer határokat, ezért most már környezetvédelmi szempontból is fontos a mozgások erősségének, irányának és ciklikusságának ismerete. Hogy jobban megérthessük a nap- és szélenergia együttes alkalmazását, kissé jobban (de nem túl részletesen) ismerkedjünk meg a széllel és hatásaival.

A nagy földi légkörzés

A földi Légkörzés
A széllel, általánosságban, mint energiaforrással, illetve a belőle kinyerhető energia mennyiségekkel és az erre alkalmas technikai eszközökkel, most nem áll módunkban foglalkozni, a cikk korlátozott terjedelme miatt. A tapasztalati források miatt annyit érdemes megjegyezni, hogy a Nap és a szél ellenütemben dolgoznak. Napközben a legtöbb helyen a napsugárzás dominál, este, amikor lemegy a Nap, feltámad a szél. A szél egyben hűti is a napelemeket – amelyek így hatékonyabban termelnek –, így a számításoknál is figyelembe kel venni (STC, NOCT besorolások).

Hadley-cellák
A Hadley-cellák övezete a trópusi övezet, itt a legerősebb a feláramlás (2. ábra). A Hadley-cella egy légköri áramlás elnevezése, amiben az Egyenlítőnél 10–15 km magasságba felszálló meleg légtömegek a sarkok felé áramlanak, majd a szubtropikus, nagynyomású 30° N és 30º S környékén leszállnak a felszín felé. A felszínen az áramlás következtében passzátszelek alakulnak ki, amik mindkét féltekén nyugat felé fújnak. Következményei a trópusi esők és hurrikánok, valamint a szubtropikus övben kialakuló sivatagok és a magas légkörben lévő futóáramlatok. Az áramlást elsőként George Hadley (1685–1768) fedezte fel 1735-ben, amit később kiegészítettek a tőle a pólusok felé lévők, a Ferrel-cella és a Poláris-cella.

A Hadley-cellák feláramlása nem egyenesen a szélességi körök mentén közvetlenül a sarkok irányába mutat, mert a Föld forgása miatt a Coriolis erők módosítják az irányát, az irányok kissé megcsavarodnak (3. ábra). Az északi és a déli féltekén a feláramlás megcsavarodása ellentétes!

A cikk, amelyből részletet közöltünk, az Elektroinstallateur 2026/4. számában jelent meg.
A teljes cikket Archívumunkban megtalálja – ahol az immár 58. részénél tartó megújuló energiával, napenergiával, napelemekkel foglalkozó cikksorozat összes része elolvasható.

Legyen előfizetőnk, hogy Ön is hozzáférhessen az értékes szakmai információkhoz, ismeretekhez!

Előfizetés

Vagy legyen tagja az EMOSZ-nak (Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szakmai Egyesülete) és a tagsággal kedvezményesen tud részt venni a az EMOSZ rendezvényein, képzésein és ingyenes Elektroinstallateur szaklap előfizetést kap!

Szeretnék tag lenni